Miután tegnap feltérképeztem ezt a helyet, és nagyon megtetszett, így most újra lecsaptam rá – immáron térkép nélkül. Persze magabiztosságom rögtön semmivé foszlott, mikor visszafelé jövet – csupán egy kanyarral – hamarabb fordultam be, és jól eltévedtem. Viszont így még kalandosabban vágtam át az érintetlen természetben hegyen-völgyön, és közben egy újabb várrom keresztezte utamat…
Archive for augusztus, 2007
Először Zsolteeval, később Guszti barátommal is sikerült ilyen, vagy olyan okok miatt elkerülnöm ezt a helyet.
Most, hogy itt van a hosszú hétvége, valamint találtam egy olcsó benzinkutat, és persze csodálatos az idő is, így tényleg vétek lett volna újra kihagyni ezt a túrát, és felváltani a már megszokott, és unalomig ismételt Eger, vagy Tokaj végcélra.
Igen, már másodszor érzek különös késztetést a blogolásra.
Korábban már működött egy blog a szárnyaim alatt, de kicsit elfajzott, és úgy gondoltam, hogy a belső vívódásaim nagyvilággá kürtölése helyett inkább valami hasznosabb dologra használom a blogfelületet.
Ma motoroztam egy keveset, és Boldogkő vára alatt megvilágosodtam svmod.hu ügyileg!