Archive for július, 2009

W7

Hoppácska!
Nagyot néztem, mikor a blogstatisztikám “böngészők” oszlopában kielőzte a W7 az OSX-et, és már a Vista helyére tör!
Kísérletező lévén – félre téve a korábbi sérelmeket – néhány napja telepítettem a Windows 7 64 bites változatát egy üres HDD-re, illetve  magyarítást is elvégeztem rajta.
A nagyon kellemes első benyomások miatt úgy néz ki, márciusig mindenképpen a [...]

Fordítva elsülve: Blogger Szövetség

Kedvenc indexünk ismét nagyot rottyantott: médiahekkel próbálta megtörni a nyári uborkaszezon kényszerű csöndjét, és pár mikroszekundumra megalapították a Magyar Blogger Szövetséget – még ha álhírként is. Csakhogy elfeledkeztek többek között arról az apróságról, hogy a bloggerek zöme NEM a blog.hu-n ön-kifejezi magát, így ezt a réteget kényelmetlenül érintheti az átverés.
Lássuk tehát, hogy a nagy csinnadratta [...]

Három éves voltam akkor…

…avagy a 40 éves Holdra-szállás margójára.
Megtörtént-e, vagy sem, úgy volt-e, vagy másképp, talán sosem fogjuk megtudni.
Bárhogyan is volt, akkor is az emberiség eddigi legnagyobb teljesítményét ünnepeljük ma: vagy technológiai és tudományos értelemben, vagy pedig össznépi átverést tekintve.

Melyik alkotmány bírósága?

Csak kapkodom a fejem, hogy mik történhetnek 2009-ben Európa szívében, kis Hazámban. Az AB egyik bicskanyitogató döntése volt, hogy a több ponton is  nyilvánvalóan Magyar Alkotmányt sértő “Objektív Felelősség” intézményét legalizálta. Aztán most jött ez a képviselők költségtérítéséről szóló határozat…

Apple szoftverek – honosítva

Nocsak, nocsak, kellemes meglepetéssel indul a július. Mostantól az iWork ’09 (9.0.2)  integrált irodai szoftvercsomag, a Mac OS X operációs rendszer 10.5.7-es változata, a Keynote bemutatókészítő 5.0.2-es, a Numbers táblázatkezelő 2.0.2-es,  valamint Pages szövegszerkesztő 4.0.2-es honosításait ingyenesen lehet letölteni az Apcom oldaláról.





Népszerű cikkek


Legutóbbi hozzászólások

  • Boci: Hello a külső usb wifi csatolásról lesz...
  • charlie: a csipes dolog nem hülyeség, én...
  • guszti: nem desperados klipp volt tesó hanem...
  • Adrian: Érdeklödnis zeertnék hogy tudna vki...
  • xolotl: Hali! MaXX, köszönöm! Tökéletesen...
  • xolotl: Sziasztok! Bizonyosan nagyon amatőr...
  • Gonosz: Szia, Ok. Köszönöm. A fórumot meg majd...
  • Gonosz: Szia MaXX, Nem tudom pontosan milyen...
  • Gonosz: Halihó, Jó írás, köszi. Pont ilyen...
  • Stomi: Üdv A magyar firmware nagyon penge...



Archívum

Kategóriák