1999 február 4-én, fordulatokban gazdag történések közepette gondoltam egy merészet, és Endre barátom invitálására - nyári látogatását viszonozva - Sydney-be utaztam. Endrének köszönhetően élményekben gazdag 5 hetet tölthettem el Ausztráliában.
Nemrég kicsit átrendeztem a számítógépem merevlemezeit, és rátaláltam egy kisfilmre, ami kellemes nosztalgiát ébresztett bennem, hiszen már el is felejtettem magát a filmet… 10 év ugyebár nagy idő
A felvétel Ausztrália északi részén (Queensland) található Cairns-ben készült, ahol egy hétig nyaraltam. Az egy hetes kalandtúra-sorozatból (búvárkodás a korallzátonyon, esőerdei kirándulás, rafting) a hőlégballonos túra fogott meg a leginkább.
A magas hőmérséklet miatt a kora hajnali 30 fokos “hűvösben” (nem sokkal 4 óra után) kellett indulni a szállásról, gyakorlatilag korom sötétben, és baromi álmosan. Mire a buszokkal kiértünk a prérire, addigra éppen elég fény volt ahhoz, hogy a felvételen már színek is legyenek, de a melegítésre szolgáló gázlángok még kellő látványt nyújtottak, nem nyomta el őket az éles napfény.
Életemben először volt alkalmam ilyen bujaságon részt venni, így mind a felszállás, maga a repülés, majd később a leszállás annyira maradandó emlékeket hagyott bennem, hogy hazatértemkor gyorsan egy video-élménybeszámolót készítettem a rögzített nyersanyagból, a helyi TV felkérésére.
Íme a rövidfilm (zene: Deep Forest – Deep forest)
Hőlégballonnal Cairns felett (1999):