Április elsejével újra forgalomban a motorom. A műszaki vizsga is sikeresen lezárult, így mostantól arra használom a vasat, amire való.
Egyetlen részlete változott motorozási szokásaimnak: amikor csak lehet egyedül motorozom – és ez nem áprilisi tréfa!
Amiatt, hogy egyre jobban basztatják a motorosokat, inkább már amolyan “lone biker” lettem: egyedül megyek mindenfelé, nagyon ritkán motorozom csapatban.
Ennek azon kívül, hogy csak magam miatt szívok, ha a rendőr valamiért megfog, sok más előnye is van. Hogy mi minden, az alábbi listából egyértelműen kiderül:
Miért nem szeretek csapatban motorozni:
- Az eredeti útiterv az indulás előtti pillanatokra már senkinek sem tetszik, és útközben is folyamatos a kavarás az útvonalat illetően
- Akár 1-2 órát is késnek társak a megbeszélt találkozási időponthoz képest
- Hiába egyezünk meg a teli tankról, félúton mégis kitankol(nak) valaki(k)
- Hiába egyezünk meg az üres hólyagról, útközben mégis számtalanszor meg kell állni pisálni (de sosem akkor, amikor amúgy is meg kell állnunk, hanem spontán, és egyenként)
- Hiába egyezünk meg a teli gyomorról, útközben többször meg kell állni kajálni (de sosem akkor, amikor amúgy is meg kell állnunk, hanem spontán, és “egyszer-csak”)
- Cigizni minden bokornál meg kell állni
- Műszakilag túrázásra alkalmatlan vassal jönnek egyesek gurulni (pl.: utassal és szál szakadt hátsó gumival)
- Minden megállásnál szófosás van, és ilyenkor mindenki profi motorszervizes, és profi motoros
- Egyenesben 200km/h, kanyarban kátyú, és/vagy árok
- Életükben nem hallottak a cipzár alakzatról, és azt sem tudják elképzelni, hogy az miért jó
- Semmi csapatszellem
- Mindenki önjelölt profi, és sokkal okosabb a másiknál
- Minél nagyobb a motor, a gazdája annál okosabb
- Ha többféle motorral indulunk, akkor a túravezető nincs tekintettel arra, hogy mindegyik vas másképpen viselkedik az övéhez képest pl. egy kanyargós, egyenes, vagy dombos terepen
- A túravezető önmaga szórakozására gurul, szabályok tucatjait áthágva, a mögötte lévő 3…50 motoros csupán az ő látványos és hangos díszkísérete
Nos, ez az, ami arra ösztökélt, hogy a szokásos rendőrterrort ne tetézzem egyes szertelen motorostársaim társaságával. Így lehetett az, hogy az elmúlt 2 évnyi magányosan gurulós időszak alatt elkerültek a balesetek, és a vasam is köszöni szépen, jól van.
Persze irományom végére azért illik odatenni: TISZTELET A KÉVÉS KIVÉTELNEK!
0 válasz to “Miért nem szeretek csapatban motorozni”